Mit akartam?

Kifelé ballag már a vén diák

Az életből és a melódiák

Gyéren zendülnek ajkán s csendesen,

De azért még pár nóta megterem.

De azért én panasszal nem vagyok,

Az Isten napja néha rám ragyog,

A csillagok a régi szelidek

S hozzám hajolnak lassan a szivek.

Mást nem akartam, Isten a tanúm,

Elhallgat immár a vád és a gúny,

Mivel az értetlenség illetett,

Mert úgy szerettem a szegényeket.

Magyar szegénység hű költője, én,

Kitartok véled, régi jó remény,

Hogy a jövendő csak nekünk terem

S hogy e jövőt építi énekem!

Magyar szegénység: véget ér e tél,

Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér,

Az igazság lesz úr e föld felett

És az se fáj, hogy én már nem leszek!