MIVÉ LETT A NYÁR...

Ó, boldog, békés, édes pipaszó,

s te esti csend, te végtelen, te nagy,

mondd, merre vagy?

Ti játszadozó bárányfellegek,

s te nyári hold, te békén ragyogó,

hol vagytok, ó?...

S te játszi kedv a pesti flaszteren,

mely lángoltál kis lábak ütemén:

hol vagy, szegény?

S te: holnapunk, te örök-újdió,

hát elgurultál a föld hajlatán

örökre tán?

Se ma, se holnap... Soha, sohasem...

A tegnap: hát csupán ennyi maradt

a nyári ég alatt?

De még ez is, ó, milyen idegen!

Egy csontos kéz, mit belepett a sár -

mivé lett a nyár?...