Mohács terén

Virág fedett vidék ölén

A rózsagally között

Kecses fuvalmka lengedez

Tavasz zephir fölött.

Mosolygva néz a tiszta ég,

Vidám a völgy szine,

S dicső arannyal ébredez

A hajnal élete.

Kelhébe gyöngyöt áldozik

Feléje a virág,

Magas dalokba hangzik el

Az ébredő világ.

De ím az árnyba sír fölött

Mi hölgy sohajtozik

Komoly ború takarja el

Halványos arcait.

„Mi kín leányka mely gyötör?

E szem gyönyörre van

Teremtve, nem aludni el

A kínnak áriban.

Talán e sír anyád fedi

Szerette gyermeked?

Kiben gyönyörrel őrizéd

Minden reményedet.

Talán a kedves életét

Elorzta e halom.

Irígyen, és e kincsedért

Gyötör bú, fájdalom.”

„Borist takarja hajh e sír,

A kőkemény magyart,

Kit nemzetével egy napon

A mély sír eltakart.

De nem siratja vesztemet

Szemem te jó utas,

Dicső! ha férfit sírba vitt

Hazájáért a vas.

Nem bánom én egy életem

Csillagzatát - veszett

Honomnak adta csak e szív,

Mit adni kelletett.

De azt siratja: hogy veszett

Hazámnak, és nekem

Annélkül óh, hogy az dicső

Sirján szabad legyen.