MOLNÁRLEÁNY.

Szép a tavasz, ha visszajő,

S mint régi jó barát,

Elmúlt időket emleget,

Ha új virágot ád.

És szép a rózsa, a piros,

Virágzó teljében;

De szebb még a molnárleány

A Tárcza völgyében.

S szép nyárban esti éneked,

Te árva csalogány!

De szebben hangzik az öröm

A lányka ajakán.

Hisz az ifjú molnárlegény

Szerelmet esküszik,

Hogy őt szüretkor elveszi

S hív leszen akkorig.

De ah, hitetlen a legény,

Elhagyta kedvesét,

Eljött szüret s kiszűrte ő

A szép szemek nedvét.

S bár holdvilág éjfél felé

S a liliom halovány,

Százszorta haloványabb még

Őszkor a szép leány.

S mikorra tél lett, húll a lomb,

S a lombra húll a hó;

Fehér a tér, megállt a víz,

A csermely s a folyó.

De ah! nem állt meg semmi úgy

A Tárcza völgyében,

Mint a molnárleány szive

Kihűlt hív keblében.