MONDAT A SZERELEMRŐL

Ezt a kis életet, e rangtalant, a világtalan világot

tudom: most már csak hirtelen és hangtalan,

vívódva a régi órák rémével, a szerelemmel, csókkal. -

tudom, hogy púppal, sebbel s mankóval kell leéljem,

mert mindez születéssel s a szívott tejjel jár;

s ki resteli a púpját: akassza fel magát,

vagy messe ki husából a ferde-konok csontot,

mely úgy megszégyeníté, mint szűzleányt az apja,

ha becstelen találja egy őszi lugas padján,

hol csókok, kéjek, estek és züllött szoknyaráncok

egy emberélet fényét lomhán lefüggönyözték

s örökre eltemették; - tudom, hogy már kihulltam

agyamból, túlmegérve s a piszkos földre estem,

ahol a gondos gazda nagy ponyvát terített ki

s ott sok ízes gyümölccsel kerültem egy szatyorba;

s egy álmos jóllakott lány szája helyett vett kézbe.

És ott halálra morzsolt, míg messze-messze nézett...