MOST FEHÉR A TŰZ

Vigasztaljátok a szenvedő alkonyokat, közéjük való kedvesem is

Szomorú lángjaival zokogva kergetőzik

Előttem szalad, megcsókoltam s az idő nagy némasággal elsüllyed körülöttünk

De üres kezemmel hiába kapkodok utána

A fájdalom vakító felületén

Temetőkben világít a villany

Könnyeink fekete kristályokat mosnak

Nincsen szavunk, amit kimondhatnánk

Elhamvadt maradék álmunk

Csak a gyilkosok sötét reményei világítanak még

A butaság expresszvonaton robog előttünk

Minden madarunk szárnyaszegett

Olyan ártatlan, mint a kavicsok fehér homlokai

Én mindig Riának hívtam

Gyékényünk sincs és mégis kihúzzák alólunk

Ünnepeink ájultan hevernek

Énekelj tiszta szomorúság

Lefekszem itt, a hold a fejemalja

Énekelj tiszta szomorúság

Lefekszem itt, a hold a fejemalja.