Most már

Kincsemet már a rozsda marta

és megemésztette a moly:

felém hullámzó vád-gomoly

nem juttatott a vágyott partra.

A szívem most már puha fészek,

ringató, édes, puha, lágy,

messze álmoknak melegágy,

– és csendesen az égre nézek.