MOSTOHÁIM A BETŰBEN

Ujjuk tintás, arcukon betüs bánat.

Állnak,

Mintha testvéreim volnának.

Lángolnak szennyesen és ifjan vének.

Égnek

S nem tudják, hogy miért, szegények.

Tudnak ördög-konyhán mérget kavarni,

Marni

S nem tudnak se élni, se halni.

De bánat ül mégis mindnek az ajkán

Csalfán.

Akárhogy: mégis az én fajtám.