Munkások a hídon

Kelenföld táján a hídon a zengő

Hajnalba vágtat a vad gyorsvonat,

A füstje száll, mint kóbor földi felhő,

De én meglátom a munkásokat,

Akik a hídon a dologtevésben

Egy percre komoran megállanak,

A kalapács az izmos barna kézben

Lehanyatlik s ahogy fölkél a nap,

Dús, bíbor fényét homlokukra fonja

És bronz karjukra hull kacagva csókja.

A támadó láng így ünnepli őket

S míg a vonat tovább rohan a napba

És száll a földre víg szikrák salakja,

Utánuk lengetem még keszkenőmet!