Nagy Sámuelhez

Múlik mord egünk homálya,

A ködök már oszlanak,

Melyek oly sűrűn reája

S vastagon borúltanak.

Túl Budán más láthatárra

A setétség elmene,

Rátekintvén ez hazára

A magyar jó Istene.

Fénylenek setét egünkön

Egynéhány oly csillagok,

Melyek árva nemzetünkön

Fényesíthetnek magok.

Hajdan első renddel ége

A homály közt Péczeli:

Ő elalva, néki vége;

Mégis a nép tiszteli.

Mert tudós pennája feste

Néki olyan érdemet,

Melyet a százak leeste

S múlta porba nem temet.

Ő kihalt, s porára húlltak

Sok magyar keservei:

Óh - de sírba nem borúltak

Véle Young és Hervey.

Drága kincse nemzetemnek,

S jobb idők zsengéje is!

Óh! hol ilyenek teremnek,

Gazdag a szegényje is! -

Jer, Barátom! Péczeliddel,

Gazdagítni népedet,

Űlj üres helyére; hidd el,

Néped áldand tégedet.

Jer, Barátom! harmadiknak

Hozd elő bőlcs Sandered:

Higyj nekem, magyarjainknak

Véle kedvét megnyered.

Herveyt, Youngot becsűlni

Megtanúlta nemzetem:

Sander ővelek fog űlni,

Ezt előre hírdetem.

Ő az olvasóra édes

Mézeit csepegteti,

Még magát is, a negédes

Észt magához kötheti. - -

Ó! hazám, hazám, szeressed,

Kik szeretnek tégedet.

Nagy nevek gyémántra messed;

Ők derítik fényedet!

Én ugyan becsűlöm őket

És örökre tisztelem:

Míg az ég víg s ép időket

Éltet a főldön velem.