NAGY SÍRKERTET MÉRÜNK

»Édesapám, talán elférünk.«

Ő hosszakat lép s némán számol,

Én a nyomában.

Sírkert kell a családnak: mérünk.

Hol kelni szoktak friss palánták,

Melegágyaknak közelében,

Vetik külön majd

Az Ady-magvak hideg ágyát.

Házközeles, fekete földben

Mérjük a sírkert szélét, hosszát.

Négyen leszünk csak,

Kik idehullunk örökölten.

Dús földön és kevés kalásszal

Értük el a mérésnek őszét,

Az apám lép, lép

Reszkető lábbal, esti lázzal.

Százszor és százszor újra kezdi,

Már száz sírra eleget lépett,

De hátha, hátha

S bús lépéseit megnöveszti.

Ez a föld, ha maggal beszórta,

Emlékszik rá, áldott volt mindig,

Kereszt keresztet

Ért itt nyáron hússzorozódva.

Két fia van és velük elvész

E dús kis földnek kis családja,

Minden és minden.

Hát négy sír lesz itt csak a termés?

»Édesapám, talán elférünk.«

Este van, ő tünődik, hallgat

S az alkonyatba

Beleveszünk, sírkertet mérünk.