NAPLÓJEGYZET

Ó, ha leirni tudnám, oly kéjjel, ahogy volt:

- A száraz köd befolyta a szennyes korridort,

szaladtam föl, beléptem. Sötét volt a szobám.

A gyufa kéken sercent s nincs egy fűtésnyi fám

e vad cefet hidegben, karácsonyi napon!

Egyet rúgok a kályhán s a könnyem csurgatom.

Az asztalon papirlap, rajt a gyorsfőzőm áll,

- no várj! mondom magamba, te boszorkány, igyál! -

Egy rossz sörösüvegből szeszt öntök most belé

és forró teát főzök a bánatom fölé.

Már hadonász a kék láng és sustorogva forr

a meleg viz felette. S a kicsi kék csupor

mily édes és türelmes s mily kormos a szegény!

No, most két ujjnyi teát s befödni könnyedén.

... Be furcsa: három napja, vagy több is már talán,

hogy nem beszéltem lánnyal, - igy csöndbe gondolám, -

be furcsa, három napja: csütörtök, péntek - és

ma már szombat!... Eh, meddő a sok reménykedés!

A téli nők kacérak és még kevélykedők.

Vagy - tán te bús fajankó, még visszavárod Őt?...

... Kacagni kell!... Igaz, ni: majd elfeledtem ezt,

egy képeslap, ma kaptam s most érdekelni kezd.

Titokzatos két rózsa az egyik oldalon,

egy kérdőjel alatta s pontok, egész halom.

És a nevem, az ucca s a házszám, semmi más,

hevenyén ceruzával odavetett irás.

Be furcsa... Három napja... No, most kész a teám,

leszüröm óvatosan, mint egy süldő leány;

még három kocka cukrot s tán két kanál rumot. -

A képeslap irása oly ferde és unott,

tán nem is nékem küldték! Vagy ki küldte nekem!...

S hogy a rumot teámba belécsepegtetem,

kezem, mint tiszta lánykéz, e percben oly fehér

és lányosan vonaglik csuklóm felett a vér.

S ahogy a torkom éri a langyos, barna lé,

a szám, mint szende lányé, úgy biggyed lefelé.

Megdermedek: a mellem! a mellem! - hisz ez Ő!

Hogy ring, hogy tüzel, feslik és milyen pihegő.

S hogy megtelik a combom! s a térd, hogy gömbölyül!

S a vér, hogy elsötétült a húsomban fölül!

S hogy érzek mostan mindent: egy rongy élet tüzét,

férfi tragikus szomját és egy fáradt szüzét...

A téli nők kacérak és mind kevélykedők.

Fagyoskodó fajankó, vissza ne várjad Őt!

Kacagni kell!... De csöndben elhagyom a kezem,

megcsókolom és lassan rájaereszkedem.