NAZARÉNUS DAL

Ki vélem küzd, az vért nem ont,

Testvért nem üld, embert nem öl;

Vad szenvedély ha féket old,

Csak önkeblét szaggatja föl.

Kitárja nagy, nemes szivét:

Ha áldozat kell, itt van ő,

Bár vad harag tiporja szét,

Remélni, hinni nem szünő.

Remélni, hinni szüntelen,

S szenvedni a külső csapást;

A lélek úr! Ó, győzelem!

Tegyünk mi róla vallomást.

Szeretni, tudni a gyönyör,

Ismerni, látni hatalom!

Minket a vérvágy nem gyötör,

Bosszúra nem gyújt bántalom.

Sértetlenek s tiszták vagyunk,

Nem üt sebet rajtunk a kés.

S amit teremt ihlett agyunk,

Az halhatatlan ép, egész.

Mienk, mienk a győzelem!

A gyűlölet csak árnyat öl.

Nem úr, nem úr a szellemen,

Isten fiát, ki égbe tör.

Nem, nem leszünk mi gyilkosok,

Fegyvert kezünkbe nem fogunk;

A gonosz úgyis bukni fog,

Ha szellemkarddal harcolunk.

Tanítni, szórni az igét,

Lángnyelven zengni a tavaszt,

Világot hintni szerteszét,

Mely örök életet fakaszt:

Ez lesz, ez lesz a fegyverünk,

S mienk a legfőbb diadal!

Isten jár mindenütt velünk

Naplelke órjás szárnyival.

Ha áldozat kell, itt vagyunk!

Szelíd szivünkben nincs harag.

Rossz ellen föl nem lázadunk,

A rossz muló, a jó marad.

A jó örök! Ó, mily vigasz

Annak, kit a gonosz gyötör!

Ó, halhatatlan, ősigaz,

Lélekvidító, szent gyönyör!

Tanítsunk, hintsük az igét,

Lángnyelven zengjük a tavaszt!

Világot szórjunk szerteszét,

Mely élő életet fakaszt!

Ki vélem küzd, az lelket önt,

Mindenbe szent hitet lehel,

S ha napszerelme szárnyat ölt,

Magával mindent fölemel.