NE NÉZZENEK RÁM...

Ne nézzenek rám csalfa szemeid,

Tied volt egykor életem!

Hittem benned, s most a megtört hitet

Vérző lelkemtől elvetem;

Ajkad mosolya gúnyra válik,

Kerűlj el engem mindhalálig!

A sírra, hol kedvest temettem el,

Virágot ültetett kezed;

A mély sebet, mely lelkemen sajog,

Most is lágyan legyezgeted;

Távozzál tőlem! csalfa ajkad

Rózsáin búm tüskéje sarjad.

Borongó lelkemen vihar ha járt,

Nyájas szivárvány lől azon;

Csüggedt valék, mint a szomjú virág:

S te lől enyhítő harmatom;

Szemedben szebb jövőm derengett, -

Oh, hogyne biztam volna benned!

A zászlón láttam nyájas képedet,

Járván gyilkos csaták terén;

A rengetegben bujdosál velem;

Laktál a börtön fenekén;

S kezemből, mely már döfte szívem,

Kivetted a gyilkot szelíden.

Nem engedéd egy szebb jövő felől

Kétségbeesni lelkemet;

És bíztatál, hogy nincsen veszve még:

Világom mégis elveszett!

Ne szólj!... szavad csak gúnyra válik...

Remény! kerűlj el mindhalálig!