Nefelejcs [2]

Most némultál el, édes csalogányunk,

Mikor a bánat éje oly sötét,

Mikor oly zordon és oly még magányunk

S vihar veri vén erdőnk üstökét!

A kacagó és daloló magyar kedv

Madara voltál s elszálltál tova,

Most már csak hamvadó emlékezetben

Csillog szíved nótája, mosolya.

Szép szemeidben pásztortüzek égtek,

Víg ajkadon rónáink tengerének

Ezer dalt termő aratása csengett:

Bűbájadon egy boldog nép merengett...

Mikorra térsz meg ifjan, szépen, újra,

Magyar derű, magyar kedv: Blaha Lujza!