NEGYVENNEGYEDIK INVENTIO POETICA: GRUES ALLOQUITUR, A DARVAKNAK SZÓL

Mindennap jó reggel ezen repültök el

szóldogálván, darvaim!

Reátok néztemben hullnak keservemben

szemeimből könyveim,

Hogy szép szerelmesem jut eszembe nékem,

megújulnak kínjaim.

Látom, utatokot igazítottátok

arra az ország felé,

Azholott az lakik, víg szívemet aki

őmagánál rekeszté.

Valaha énrólam, ki híven szolgáltam,

vallyon emlékezik-é?

Bujdosom, mint árva, idegen országba

veszettül, mint szarándok,

Ruhámban sötét színt, szívemben szörnyű kínt

viselek én, úgy gyászlok,

Szárnyam nincs, mint néked, kin mehetnék véled

ahhoz, akit óhajtok.

Szárnyad vagyon, repülsz, szinte ott szállsz le, ülsz

földében, hol akarod,

Te szomjúságodot szép forrásból csorgott

tiszta vizével oltod,

Örömem környékét, az ő lakóhelyét:

Paradicsomot látod.

De ne siess, kérlek, tőled hadd izenjek

néki rövid beszéddel,

Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet

mellyedre fel véremmel,

Kin megesmérhesse, hogy csak őérette

tűrök mindent jó kedvvel.

Ádjon az jó Isten néki egészséget,

víg és hosszú életet,

Mint mezők virággal, tündökljék sok jókkal,

áldja mindennel őtet;

Nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál,

s keserüljön éngemet!

Sok háborúimban, bujdosó voltomban,

midőn darvakat látnék

Szép renden repülni s azfelé halanni,

hol szép Julia laknék,

El-felfohászkodván s utánok kiáltván

tőlük én így izenék.