Néha [1]

Ha néha egy dalt papírra vetek,

Elém szállnak a halk kacajú esték,

Mikor szikrázó, szomjas szemeink

Egymást keresték.

Ha néha egy dalt papírra vetek,

Kézen fog a sok búsmeséjű éjjel,

Rólad mesél, ki messze vagy

És könnyesen mosolygok szerteszéjjel.

Ha néha egy dalt papírra vetek

Valami titkon zokogásra nógat

S lelkem kapuját felkoszorúzom

És feltűzöm rá lobogómat.

Ha néha egy dalt papírra vetek,

A Halált látom lopódzni felém

S érzem: ennyivel kevesebb vagyok

S amit leírtam, – már nem az enyém!