Nem a teljes pohár

Uram Jézusom, jaj, én nem tudom:

Júdásod vagyok-e vagy Pétered

(Jaj, csak a gyávaságban Pétered...)

Vagy egy a farizeusok közül,

Ki üres életének nem örül

S kiontja mégis újból véredet

S hazudik újból minden új napon.

Vagy jobbik esetben Pilátusod

Vagyok, ki mossa hűvösen kezét

És véli: kívül áll a dolgokon.

Vagy vagyok még jobb: éjféli beszéd:

Nikodémus éjféli surranása -

Félig szégyelli és félig imádja

Titokban fölkeresett Mesterét.

Vagy ennél is jobb vagyok, úgy lehet:

Én, József, az arimathiai,

Ki kertjében ad temető-helyet.

(Adhatott volna vajjon egyebet?)

S tovább: Tamás, talán Tamás vagyok,

Aki csak akkor hisz, ha lát s tapint,

S hálásan csak a dicsőült sebekből

Vonja vissza fekete ujjait.

Legeslegjobb mégis akkor vagyok;

Ha felbúgok: hiszek hitetlenül - -

Uram, Jézus, légy segítségemül!!

Akárki legyek én ezek közül:

- S bizony mondom, hogy mindenik vagyok -

A többiekkel összefogódzkodva,

Szörnyű kórusban feléd jajdulok:

Uram, Jézus, mennytől a pokolig

S pokoltól mennyig ívelt szenvedésed,

És megkóstoltál ecetet s epét - -

De egyet mégsem: azt, hogy mi a vétek!!

Azt is, hogyne - ahogy egy Isten kóstol,

Ki a fekélyre csókkal rálehel,

De nem úgy, Uram, nem azzal az ízzel,

Mint ki a bűnt maga követte el!!

És nézi némán és kővé-meredten,

Borzadva, vagy már érzéketlenül,

Bűnből hogy lesz bűn gomba-szaporán:

Egy félrecsúszás ezer újat szül.

Üvöltene: hogy jutottam ide??

Újjászületni: hova, meddig menjek?

És forgolódik verejtékes ágyán:

Bűnösnek higyje magát, vagy betegnek?

(Jaj Orvos, Orvos kéne bármelyiknek!)

Kutatja kínnal átkát önmagában -

Majd vadul nekivág a végtelennek.

Megelevenül sziszegő kígyókkal,

Rémekkel népes lesz a bűn-bozót,

Rátekerőznek a megfulladóra - -

S már a jóakarat is átkozott!

A szeretet is kár-tevő csupán,

Romlás már minden lépés, mozdulás -

A bánat engesztelő kenetéből

Dühöngés lesz: a Teremtő hibás!!

Mért így alkotott: gyenge-nyomorultnak?

Vagy mért nem adott tiszta szenvedést?

Mért engedte, hogy a fertőbe hulljak?!

Uram, mindezek Tetőled elmultak.

A Pohár alján a végső üröm

Elmult tetőled és megkímélődtél,

Átmentél tisztán a földi tüzön.

Te nem árultál el senkit soha,

Te soha senkit nem tagadtál meg,

Nem hazudtál és Tehozzád a szenny

Még gondolatban sem férkőzhetett.

Szentül álltál és kívül a világon,

S hidegen mégsem vontad ki magad,

Bíráidra Te emelt fővel néztél

S nem titkoltad világosságodat.

Vissza-fogtad az érted fogott fegyvert:

Fogtak-e fegyvert szentebb ügy nevébe?!

(Egy intésedbe került volna csak

A Birodalom megsemmisítése!!)

De Neked nem kellett a mások vére.

És hinni, hinni könnyű volt Neked:

Te s az Atya egy voltatok bizony -

Akkor is, amikor pokolra szálltál,

Tudtad: megdicsőülsz harmadnapon.

Uram, rettentő szenvedéseidnek

Teljéből Isten törölt egy vonást:

Nem ismerted az ember-őrülést,

Nem ismerted a lelkifurdalást.

Nem érezted Te, hegytetőkön-járó:

Mily örvény-húzású az ingovány,

A láp virága mily kívánatos,

A lidérc milyen kék-lángú talány.

Még a kísértésed is lelki volt,

Még a sátán is a csúcsokra vitt,

Nem ismerted, nem ismerted Uram

A szív leggyilkosabb gyötrelmeit.

Megaláztak, megköpdöstek, Uram,

Ahogy embert e földön csak lehet,

De Benned mártír-mámor muzsikált

Emberfölöttin: Nem érdemled meg!!

Uram, Tetőled mégis csak elmúlott

A Pohár alján a végső üröm,

Nem hajtottad fel a teljes pohárt:

Átmentél tisztán a földi tüzön.