NEM!...

Nem! nem erre születtem én!

Rágódni a szürke robot még szürkébb ütemén!

Ma a holnap szürke hályogát látni a tegnap tetemén!

Nem, nem erre születtem én!

Nem! nem az én életem ez!

Csip-csup vizeken ez a jámbor, ki gyáván evez!

S alig alkonyodik, már lankad, az ereje vesz!

Nem, nem az én életem ez!

Nem! nem ezt ígérte nekem

az első márciusi szél az ablaküvegen!

S az első álmodozás a réten, a zöld füveken!

Nem, nem ezt ígérte nekem!

Nem! én nem így akarom!

Asszony, ki miattam éhezik... s kislány a karon!...

S én mindennap a bús bocsánatkérést hadarom!...

Nem, én nem így akarom!

Nem! én nem hiszem el,

hogy én vagyok az, aki reggel ágyamból kikel!

Délben pénzért szalad s délután pardont énekel!

Nem, én nem hiszem el!

Nem! az sem én lehetek,

aki este hazaoson, akár a szégyenlős beteg!

S: alszik a gyerek?... figyeli gondban és réveteg...

Nem, az sem én lehetek!

Én ott vagyok, ott valahol,

ahol a vágy és a kín testtelen ajka dalol;

ahol a felhők széle elúszott az istenek lába alól...

Én ott vagyok valahol!...