NEM EGY AZ ISTEN!

Nem egy az Isten! Szinte látom

Az őserőket küzdeni;

Egymásra törve hallom őket

Csodásan, fönnen zengeni.

Innét van minden meghasonlás,

Innét a diszharmónia,

Magasba szállás, mélybe omlás,

Fölváltva gyász és glória.

Csatájuk a szférák zenéje,

Fönséges, óriás tusa;

Megüté fülemet a győzők

Kegyetlen kéjü himnusza.

S az elbukók gyászindulója

Megcsapta lelkem szárnyival;

Merész szivem rémülve tölt be

A titkok hallomásival.

És látomásival beteltem

Olimp magasztos harcinak,

Szédítő kéjén ittasultam,

Mi fönn viharzik, dúl, kacag.

Mert végtelen gyürűkbe zeng ott

És lejt a roppant égi kar,

Megannyi Nap, megannyi Eszme,

S mind szeret, érez, lát, akar.

Ó, mert egy halhatatlan átok

Uralg az égiek fölött;

Más-más a cél, de egy a Végzet,

Küzdelmük egyenlőn örök.

Közös a vágy, közös a bánat,

A láz, a szomj s a viadal;

Mérhetlen kín, ó, szörnyű végzet:

Mind mást szeret és mást akar!

Innét a harc. Pártos kezükben

A visszavonásnak üszke ég.

Vad gyönyörét a rombolásnak

Már végtelenszer érezék.

Mély gyönyörét az alkotásnak

Érezniük örökre kéj;

Alkotni, zúzni készti őket

Egy halhatatlan szenvedély.

Nem egy az Isten! Fönn az égben

Ha egyé vón az uralom,

A mindenség egyhangu volna,

S a végtelenség unalom.

Nem egy a lét, bár egy a lényeg,

Bár egy az ok, nem egy a cél,

Szapora szellem szüli a létet,

A Természet dús és pazér.

Dúsgazdag, szertelen az Élet,

S a Lelkek száma számtalan.

Előttük ím a Végtelennek

Roppant pályája nyitva van.

Az Istenek, az örök Eszmék

Vívnak rajt emelő csatát,

S a Végtelent magát fokozva

Dúsabb s dicsőbb lesz a világ.

És tör az Élet mind magasbra

Lángelmű szerzők műveként,

Mind szebbé lesz a végtelen szép,

Nem ismer egyuralmi kényt.

Nincs rendiség a szabad égben,

És nincs elsőszülötti jog,

Testvérek ők a hatalomban,

S mind egyenlőek, szabadok.

Titkok mélysége, lét magassa,

Én látlak, ó, csodák hona!

De veled, ó, te végtelen dús,

Betelni nem lehet soha!

Imádjon más egy zsarnok-Istent,

Urat a szolgák s gyermekek,

Csodállak én, de nem remeglek

Titeket, örök Istenek.

Nem egy az Isten! Büszke perc volt,

Mely fölnyitá vakult szemem,

Egy perc! Ó, mily csodás varázslat,

Megnyílt, föltárult ím a menny!

Nem egy az Isten! Fönn az égben

Szabad, nagy Eszmék küzdenek,

Napszemetek világol onnan,

Fönséges, örök Istenek!