NEM ÉLEK ÉN TOVÁBB...

Nem élek én tovább,

Csupán addig élek,

Amíg a szivemből

Felfakad az ének;

Amíg a lelkemet

Sírhatom a dalba,

Amíg lángra gerjeszt

Ihletés hatalma;

Amíg titkos órán

Reám száll a bánat,

Feketén, komoran,

Mintha a világnak

Végzetszerű átkát

Csakis én érezném,

Tépődve annyi bús,

Megfejtetlen eszmén.

Nem élek én tovább,

Csupán addig élek,

Míg vérező szívvel

Ezernyi kétség közt

Még mindig remélek.

Míg az örök eszmét,

Míg az örök szépet

Keresem, imádom,

Míg egy ábrándvilág

Lesz az én világom,

Melyet én kormányzok,

Melyet én teremtek,

Amelyről dalaim

Annyi szépet zengnek.

Nem élek én tovább,

Csupán addig élek,

Amíg szerelmemért

Szerelmet remélek;

Amíg mint eszménykép

Ragyog le szívemnek

Szentelt oltárára

A nő, a teremtés

Legszebb koronája.

Nem élek én tovább,

Nem élek csak addig,

Amíg a szívemen

Ezer kínos kérdés

Keresztül nyilallik;

Amíg nyugodalmat

Egy percre se leltem,

Amíg egy világért

Gyötrődik a lelkem.

...De ha az életnek

Piszkos, jeges árja

Magával ragadna

S kialudnék tőle

Szivem régi lángja;

Hogyha örök hitem,

Hogyha minden vágyam

Örökre elszállna

S annyi tépő kétség,

Siratott reménység

Fás közönnyé válna;

Na titkos órákon

Nem szállna szívemből,

Nem zengne ajkamon

Biztatón az ének -

Ne éljek én tovább,

Mit adhat már akkor

Énnekem az élet?!...