Nem kellesz, élet!

Nem kellesz, élet. Szenny! Butult szilajság!

Cenk dáridón nem szürcsölöm borom,

piros garázda lányaidnak ajkát

rab szenvedéllyel sose csókolom.

Tiéd a vérem, nagy komoly müvészet,

gyászos gyönyör, örömtelen öröm!

Csóvát vetek az otthonomba érted,

s a kedvesem, a szentet megölöm.

Lelkembe tűnő, fátylas fellegárnyak...

Ezért olyan bús, túlvilági, sápadt

nagy homlokom, a tiszta glóriás.

Ezért veszek el egykor szeretetlen

az út porán - vésővel a kezemben -

mint egy komor reneszánsz-óriás.