Nem lenni egyedül

Sokszor, amikor hideg szél sivit,

s kietlen alkonyon egyedül járok,

halk, régi vágyam megfog egy kicsit:

Nem járni mindig egyedül és bambán,

hallgatni így a zörgő ágakat,

s állni zizegő, hullt levelek halmán;

nem várni folyton, hogy eljön a tél,

énekeimet nem zúgni el szerte,

hogy egy világnak vigye el a szél; –

– Valakivel úgy szép kettesbe menni,

kesztyűtlen kézzel fogni melegen

és elhinni, hogy nem fáj semmi, semmi;

összesimulni, ha nagy a hideg,

minden nótát a fülébe susogni,

egyedül neki, – másnak senkinek, –

nagy tág szemekkel csudálkozni rája

és örülni, hogy kérdez csendesen

és megcsiklandoz hófehér boája:

– Miért vagy olyan nagyon szomorú? –

És arcomat ruhájába temetve,

zokogni, mint egy buta kisfiú...