Néma vendég

Különös vendég lép szobámba,

az ablak esti, halk lila –

jöttére leng a lámpa lángja...

Mindünknek meg kell halnia...

A kandallóban sírva pattog

két nyirkos, égő bükkhasáb –

a rőt zsarát csak gyűl alattok –

A vendég ajka: némaság.

Talán egy vándor, régi emlék,

nézem az arcát: ki lehet?

Ha megszólalna, mit felelnék?

Miért lehel rám hideget?

Mi ez? Életen túli álom?

Asztalra fekteti kezét.

Ki ez? Jelenti tán halálom?

Gyáván tekintek szerteszét.

Már-már sikoltás gyűl a számban,

de csak némán marasztalom.

S elmegy. Tömjénszag ül szobámban.

S nagy, égett folt az asztalon.