NEMESCSÓI SZTROKAY ANTALNAK

Mint a gyenge gyepen fáradt embernek az álom,

És, mint a hűs víz szomjúsnak nyári melegben,

Édes: szintén olly édes nekem a te poémád,

Antal, boldog csillagzat szüleménye! De jersze,

Súgd be fülembe, mi csint tettél, hogy nem lehet űznöd

Amire választott s felszentelt téged Apollo.

Verbőczit, Kitonicst s a többit kell-e Tibullus,

S Násó helyett fel meg fel hánynod, vetned? Azokból

A zordon pöröket védned, vagy...? Csint te (hibázva

Szóltam) nem tettél. Az egek végzése parancsol

Mindennek: fusd hát pályádat, mellyre kiléptél.

Majd, ha serénységed sok fundust szerz; ha tanácsát

Flakkus bátyánknak megelégled; “Rem facias; rem;”

A zajos életnek szélvészit hagyd oda másnak,

S a csendes Músák közt élj hasznára hazádnak.

Addig is, amikoron jobb órád engedi, pengesd

Lantodat, és ébreszd bennünk a nemzeti lelket.