Nénia

Könyvekre hajtom le fejem,

Mint fáradt vándor sírhalomra;

Könyvek, ti bölcs és végtelen

Sírok, nem adtok már nekem

Vigasztalást a végtelen napokra.

Élet mély szomja égeti

Pusztába lankadt szívemet

És messzetűnő évei,

Mint bús echók, úgy zengetik

Feléje a hiú reményeket.

S míg sorsom altatót susog

S hagyom éjét leszállani,

A ködben rátok gondolok,

Tündöklő jóni oszlopok

És Annának tündöklő vállai!