NÉPDALOK

Sírva jön a magyar nóta világra,

Bánatos a magyar ember világa.

Mit keseregsz, atyámfia, rokonság?

Ez az egész merő élet bolondság.

Duna vize lefelé foly, nem vissza,

Régi baját magyar ember elissza!

Azt miveli széles-magas kedvében,

Majd megszakad belé a szív keblében!

Elesett a Rigó lovam patkója,

Jeges az út, majd kicsúszik alóla,

Fölveretem orosházi kovácsnál, -

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!

Volt nekem egy rigószőrü paripám,

Eladatta a szegedi kapitány,

Ott se voltam az áldomás-ivásnál, -

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!

Volt nekem egy fehér házam, leégett;

A telekem, azt se tudom, kié lett;

Be van írva vásárhelyi tanácsnál, -

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!

Volt szeretőm, esztendeig sirattam,

Az nekem a mindennapi halottam,

Most is megvan az a gonosz, de másnál, -

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!