NÉPNEVELÉS

Híres falu Gömörben Jolsva,

Még híresebbé tette jósa,

Kiről bár még nem zönge ének,

Hét ország vet határt nevének.

Jövendül egyre, télen-nyáron,

Túltesz a százéves naptáron:

Mikor lesz szél, eső, zimankó,

Mikor kell bunda, vagy szürkankó.

Hol az okosság mécse rögtön

Kialszik, őt vezérli ösztön,

Mint a kaszáspókot vezérli,...

Vagy ami a szelet megérzi.

Mint egy garaboncás, legottan

Vihart csinál, ha kedve szottyan;

S mit szája mond - probátum! - meglesz

Nyáron meleg, télben hideg lesz.

Ha ő egyszer kimondja, várhadd:

Lesz jégeső, a víz megárad,

Gyümölcskertünk hernyó emészti,

Betegek a szőllő gerézdi.

„Csitt! - közbevág - csitt!” és az apró

Naptárak ajkán elhal a szó;

Vagy azt se tudják, mit beszélnek:

Derűt, borút össze-izélnek.

A Győri, Váci, s több efféle

Mind hosszu orral búnak félre;

S a Lőcsei (oly nagy korábban!)

Meg-megfordul halott porában.

Az üstökös feljőni sem mer,

Csúffá tevé egy földi ember:

Ide s tova lesz (ő ha rest is)

Lesz háború, éhség, vagy pestis.

Örüljetek, szegény parasztok!

Többé ne halljam egy panasztok:

Mit zúgolódtok az időre?

Azért papoljuk mi előre?

Nem! - féltse más, hogy magva vesszen,

A babonát: korántse’! dejszen!

Ha egyszer mi, tanultak, űzzük,

S mint tudományt, rendszerbe fűzzük.

A véges ember mit se tudna,

Ha olykor nincs egy Jolsva, Rudna,

Mely e hitetlen, vak sötétség

Korában szítsa Veszta mécsét.