NÉVNAPI DÍCSÉRET

Rózsás ajkaidon mámoros élet él,

munkás két kezeden nyílik a friss tavasz,

hajlós-szál derekad - nincs fakadóbb virág!

Hűs és drága zafír szemed.

Nem dícsérhetem én termetedet sehogy.

Oly mű nincs sehol, ó, mely vele érne fel -

márványkőben a vér: kő, nem igaz, nem él.

Benned vér dübörög, piros.

Istentől ragadott bronzkoszorú hajad,

arcod lent a pokol dús tüze érlelé,

dombor kebled, ime, fénylik, akár a gyöngy.

Krisztust vesztene el bokád!

Te vagy Máriaként asszonyok asszonya!

Nem méltó tereád senki se, jól tudom.

Ám én azt akarom, hullva borulj elém,

mondván: El ne veszíts! Szeress!