NÉZZ RÁNK, ADY ENDRE!

Meghalt az Élet, és elmúlt a Harc -

Figyelsz-e még e tespedt, tompa csendre?

A sír mélyéből, büszke, dacos arc,

Figyelsz-e még ránk, harcos Ady Endre?

Érdemes még szemedet vetni ránk?

Nézni a hetyke magyar sors kudarcát?

Országunk csorbult, tépett a gunyánk,

S az isten is arrább fordítja arcát.

Kik körülálltuk a ravatalod,

Ma már tudjuk, vezeklőn, törve, sírva,

Hogy nem te voltál akkor a halott -

Mi dőltünk zsibbadt, léha, szörnyü sírba!

Csak vad órákon kél és kavarog

A szittya sír, a kísérteti csontház,

És marjuk egymást, esett magyarok,

Árva az árvát, csontvázat a csontváz.

Ó, Ady Endre, Messiás-magyar!

Riaszd szét lidércálmát a halottnak!

Bús Lázár-szívünk még élni akar,

Ontsd rá napos tüzét élő dalodnak!

Ha igazán szerettél, nézz le ránk,

Oszlopnak gyúlva sorsunk síri éjén:

Járj előttünk, dicsőült Égi Láng,

Élni akaró bús halottak élén!