Nincsen levél

A klinikán a portás egyszerűn

És sajnálkozva vonja meg a vállát:

„Nincsen levél.” - Ma megint nincs levél...

S tán sose vártam még így levelet.

Nem egyfelől, - de széttépett világom

Minden parányi szögletéből várom

Szorongásomra a feleletet,

S hogy jó hír legyen: evangélium.

Nincs két hete, hogy egyedül vagyok,

De ez a két hét örökkévalóság,

Miért, - az Isten tudja csak talán.

Ha özönével hullanának rám

A jó-hírt hozó testvér-levelek,

Mint most a fákról záporzik a lomb:

Talán, talán csak az nyugtatna meg.

Mert éjjel furcsa vízió kísértett:

Zarándok-lelkem botot ragadott,

És koldus-bottal, koldus-tarisznyával

Suhantam sok-sok kedves portán által,

Mindenkinél jártam, kit szeretek.

Fogadtak zordon gladiátor-arcok,

Méla mosolyok, vagy kisírt szemek,

És mindenfelé több bánatot leltem,

Mint amiről sejtelmem lehetett.

Mert mindenkinek több, nagyobb a gondja,

Égőbb keresztje, semhogy azt kimondja,

S én úgy akartam lenni akkor éjjel

Mindenikük Cyrenei Simonja...

Eszembe jutott a cserélt keresztek

Legendája is, s eszembe jutott,

Hogy mégis csak az enyém legnagyobb:

Mert íme, kitárt karom reszket, reszket,

S a kedves vállán mozdítni sem bírja,

Nemhogy levenni róla a keresztet.

S nincsen levél, - ma megint nincs levél.

A levélhordó jön-megy a kapun,

Tehetetlen, szorongatott szívemre

A kórház-kerti fáknak magasából

Hull csak az őszi evangélium.