NINCSEN NEVE

Egy agg-lant van Gyöngyös táján,

Rut szömölcsék ül pofáján,

Töpörödött ránczas bőre,

Őszszel tarkás minden szőre,

Utálatos ocsmán kép.

Három foga tart istrázsát,

S alig rágja a hig kását,

Gyomort kever büdös szája,

Tüdejével rothatt mája,

Semmi tagja már nem ép.

Rozsdás torka höbög, hörög,

De a nyelve frissen pörög,

Nyughatatlan derekával,

Csipás szeme forgásával,

Keze ugy jár mint a csép.

Előbb kezdte Venus fatyját

Megismérni, mintsem atyját;

Him után sirt bölcsőjében,

Gyulladozott szerelmében,

S még előtte vólt a pép.

Felserdülvén, többre lépett,

Nyalogatott sok friss képet,

A ki tetszett szájizének,

És megfelelt vig kedvének,

Ahoz ragadt mint a lép.

Sok kezek közt vásott nyaka,

Csókkal kopott két ajaka,

Üszög már kiperzselt szive,

De még benvan Amor nyive,

Forton forr az ó cserép.

Természetit erőlteti,

Apadt mellét kifesziti,

Tarát farát ékesíti,

Vitorlyáit kiteríti,

Arra nyerit, a ki szép.

Parázs tüzét lobbantatja,

Már megszokta, nem hagyhatja.

Várj, tejetlen gubás kecske,

Nősztön nősző vén menyecske,

Megjön urad, jól megtép!