NON PIU LEGGEVANO...

Újra indult a vérző Poklon át,

De a bíbor ködökben bujdosó jaj

Körén tünődve mély és hosszu sóhaj

Szállt ajakára, s a bús toll megállt.

Francesca bűnét, a könnyes csodát

Idézte: mint olvastak Paolóval,

Mint tört reájuk könyvük buja szóval,

És aznap már nem olvastak tovább.

S Dante szemén, mint szikkadt kútgödör

Setétjén egy rég elmerült vödör,

Halk, furcsa bánat csillan fel remegve.

Egy forró, késő könnycseppet hozott:

Ó, ifju vágy, édes és átkozott!

S a Költő nem írt többet aznap este.