Nosztalgia [2]

A vad Nyugat csodáiból

Visszahajol Keletre lelkem,

Hol ős, örök hazám terül

A végtelenség pusztaságán

És mély, kevés bánat borong

Az ázsiai égre árván.

Mert ez az én tűnt örököm,

Nem, nem, soha

Soha, míg a világ világ

El nem hagyom és el nem érem

A tájat, nem tudom, hol is már,

Csak azt tudom, bús cimborák,

Hogy ittam új öröm borát,

Olvastam Tolsztojt és Zolát,

De jaj, én soha és seholsem

Találtam eddig meg magam,

Aki van, örök óta van,

Anonymusban, bibliában,

Új hitben, régi krónikában,

Valaki, aki bennem szendereg,

Volt őrült és jós, öngyilkos, beteg

És nem lelte meg még az életet!