NOVEMBERBEN.

A polgár-ünnep víg zaját benn,

Beteg-szobámból hallgatom;

Zászlók lebegnek, hangos éljen

S heves dal zeng az ajkakon.

Mily lelkes nép! a cél nemes, nagy,

A honfi-érzés hű, meleg...

Oh nemzetem! bízom tebenned,

Bizom, de mégis - féltelek!

Birod - megáldva dús erővel -

A férfiasság zálogát;

A nyujtott vas-kesztyüs maroktól

Kezed még vissza nem vonád.

Edzett, erős vagy, - ah, de jó is,

Hamar-bizalmas, gyermeteg...

Nem a kemény szorítás-, a lágy

Simogatástól féltelek!

Harc szült s nevelt; - támadt belőled

Sok, sok, ki volt hír- s tettre hős;

A szablya s tőr előtted annyi

Viaskodásból ismerős.

Osztál vágást, értek döfések,

Melyek sokáig vérzenek...

Hagyján a sebző fegyver: - a seb-

Gyógyító írtól féltelek!

Szörnyű az ég, midőn haragszik

S a magasságból mennydörög,

Tölgy, szikla reng, - a gyenge szívű

Fejét meghajtva könyörög...

Az égnek, nem zord fellegétől,

Melyben villámi rejlenek:

Hanem mosolygó fénye- s színes

Szivárványától féltelek!

A tenger mély s nagy, - messze a part,

Hullám, hullámra kél, dagad...

Nincs szűnet a kemény viharban,

Nyugvásra nincs egy pillanat...

De leng a bárka s van remény, hogy

Szünnek, fordulnak a szelek;

Hajód, hol könnyen megfeneklik:

A rév sekélyin féltelek!

De nem! Te hű maradsz magadhoz

Kisértésben, bajban szilárd!

Igy léssz felmentve, állja vagy essél,

Ha a jövő itélt, birált.

Légy, légy erős, munkálva, s hitben,

Se vakmerő, se csüggeteg...

Hadd érjen a boldog csalódás.

Hogy ok nélkül féltettelek!