NUNKOVICS GYÖRGY EMLÉKEZETE

Kit a kesergő Hír panaszos szava,

Amerre földünk nyújtja határait,

Holtnak kiáltott, kit valóban

Minden igaz magyarok sirattak:

Él még Hazánknak nagy fia Nunkovics

Él Nemzetünknek címere, gyámola

Nyelvünknek, egy fő dísze, fényes

Csillaga bús egeinknek, él még!

Hiába tapsolsz rettenetes Halál!

Kik érdemekkel nyertek örök nevet:

Kik nem magok hasznoknak éltek,

Büszke hatalmad alá nem esnek.

Sem győzedelmes ciprusod ágai

Gyászos homállyal sirjaikat soha

Bé nem borítják; a dücsőség

Mennyei fénye lebeg fölöttök.

De melly szokatlan láng csap alá szemem

Héjára? Boldog lelkek örömhelye!

Már benned országod dücsőűlt

Nunkovicsunk; s lefelé tekintget.

Itt látja, mint dől lakhelyek a Világ,

Tündér piarcán fennyen uralkodó

Nagyoknak is, kikben halandó

Társaik Isteneikre néznek.

Pálcájok, amelly több ezerek fölött

Villog s ha szükség, megtöri a kemény

Nyakú gonoszságot, kezekből

Egy rövid óra alatt kifordúl.

Márványra festett pompa, kevély nevek!

Fényes hiúság képi, nagy oszlopok!

A semmiség bús éjtszakája

Csalfa világtokat elborítja!