Nyár végén

Fejed támasztod fáradt, gyönge kézzel –

Szobádban ülsz és az ablakon kinézel:

Csend van. Megy a nap éjji nyugovóra;

Kilencet üt az öreg toronyóra. –

A messzeségben gólyák szálldogálnak

És kelepelik: vége van a nyárnak.

Az ablak alatt – óh, ábrándok sorsa!

Fonnyadt fejével bólongat a rózsa – –

Te szomorúan, elmerengve nézed

S azt mondod; – élet... – – –