NYÁRDÉLUTÁNI HOLD RÓMÁBAN

Sandítva száll Rómára

Fecske-raj-követséggel,

Vigyorog vígan széjjel

Nyárdélutáni Hold.

Nagy kékség és pirosság

Most újból-újból hozzák

Régből azt, ami volt.

Szent mezők pára-fátylat,

Hegyek álom-színt váltnak,

Diadalok s romok,

Nap s Hold közé beszőve,

Hanyattan az Időbe

Róma sürög-forog.

Óh, gyönyörű örökség,

Változó, ős, szent község,

Urbs, te feledtető,

Az én-élet poklából

Lelkem-testem kilábol,

Te szent, védő tető.

Ím, magam idehoztam,

Védj és boríts be mostan,

Te szép, te bölcs, örök.

Örökkön éltem, élek,

Csupán hüvelyt cserélek,

Mint Ulisszes-görög.

Áldom a nyüzsgő Rómát,

Mindennek átfogóját,

Pulyásan is nagyot.

Ma, hogyha úgy akarnám,

Alkonyi álom karján

Akár Remus vagyok.

Nézem a mai nőket,

A volt és lesz időket:

Be régen élek itt

S be minden élet mindegy

S a Hold már ismer minket,

Vigyorog s nem hevít:

Sandítva száll Rómára.