Nyáresti áhitat

Lépkedj vigyázva, kedves!

Míg mély varázsa tart

e percnek, ülj le mellém.

A csöndet ne zavard.

Az Úr mennydörög olykor,

máskor a suhogó

tölgyek holdfénybe rezgő

szavával suttogó,

máskor csókokba csattan

termő parancsa, majd

költők szájával szólal,

mikor a rím kihajt.

Most, hogy ily enyhületben,

mivel sem küzködőn

ülök a tiszta csendben,

a tiszta küszöbön:

Egy kis tücsköt választott

s e cirpelésen át

beszél. Figyelj, figyelj csak!

Én értem a szavát.