Nyomkereső

Istenem, - erdők zörgő avarán,

Vagy az utca kövén,

Eltávozottak, vagy régen halottak

Lábnyomába hányszor léptem én!

És nem gondoltam meg:

Légiók, seregek

Mentek előttem már,

Amerre én megyek.

Ez itt egy leány lépte volt talán,

Könnyű, de nem vidám,

Törékenynek, karcsúnak képzelem,

Akinek jóbarátja a magány.

Ez a meggondolt lépés öreg úré,

Az ott könnyelmű úrfi lépte volt.

Itten, úgy látszik, megállt valaki,

S egy virágszálért mélyen meghajolt.

Erre anyóka törte át magát

Az őszi erdőn, - batyujába rőzse.

Arra harcos lépése kopogott,

Döngött, szikrázott a kövön előre.

De ma mindnyájok lábnyomába lépve,

Csendben gondoltam meg,

Hogy hadak, seregek

Mentek előttem már,

Amerre én megyek.

Fantáziám felfedte a nyomot,

Mit hó temetett, zápor elmosott.

Isten kegyelméből ma délután

Én bujdosók és halottak nyomán

Cserkészek őse, nyomkereső voltam:

Utolsó mohikán.