Ő

Mért nem vagy virágszál

Hogy letörhetnélek,

Lángoló szivemre

Boldogság jelének;

Mért nem égi csillag

Hogy nekem ragyognál,

Csendes éjfelenként

Andalgásaimnál;

Vagy mért nem vagy oltár

Melyen tiszta láng ég,

Hogy szent zsámolyodra

Letérdepelhetnék;

Mért nem drága szentkép,

Messze, mint világvég,

Hogy zarándokolva

Hozzád vándorolnék;

S addig esdekelném

Márványlábaidnál,

Mígnem szánakozva

Hozzám lehajolnál!

Mit mondék? virág vagy,

Nem nekem virágzó;

Csillag, legderültebb,

Nem nekem sugárzó;

Oltár vagy, holottan

Tiszta lángok égnek,

Drága és kegyes szent,

Boldogabb reménynek.

Ah nekem tövis jut

A szelíd virágból,

Csalfa, tűztelen fény

A csillagsugárból;

S míg szivemben égek

Oltár zsámolyánál,

A szent érzeketlen

Márványkép gyanánt áll.