OH NEMZETEM...

Oh nemzetem, oh magyar nemzet,

Ha mondhatnám azt is: te nagy!

Mindent feledsz, mit sem tanultál,

Heves, hiú, könnyelmü vagy.

Mind elhiszed, mit jót magadról

Hizelgőd lármás ajka vall;

Rég lángbeszéd csalt a hinárba,

Most a lelketlen is becsal.

Eszély s nehéz, de biztos munka

Tetszésed’ meg nem nyerhetik;

Kortescsiny, zaj és léha tervek,

Ez az miben kedved telik.

A törpe nagyravágyók serge

Mindenre könnyen rá beszél,

S örvény felé evezve gyorsan,

Ajkad mosolyg, szived remél.

Nehéz folyvást szeretni téged,

Még nehezebb szolgálni hűn,

Rögeszmét tartasz bölcseségnek,

S erénynek, ami honfibűn.

A tett a szó árjába fullad,

És a való álmokba vesz:

Már égnek a Sybilla-könyvek,

Oh az utolsó drága lesz!

Nem kértem tőled soha semmit,

Nem áhítok kincset, babért;

Szerettelek, szeretlek sírig,

Ebben találok drága bért.

Oh tűrd el érte, ha kimondom,

Mi nyom, mi fáj, kétségbe dönt;

Mig udvaroncid hízelegnek,

Hived keserü könnyet önt.