ÖKLÖD DRÁGA ÜTÉSE

Nem lankadt el szerelmem, drága kincsem

s mint rossz bor, nem tört meg a láz, a hév.

Kezem még rád vár, hogy ajkamra hintsen,

mint hűs italt, mit őrzött sok-sok év.

Én vágyaim tüzével, melyet ismersz,

behúnyt szemmel felékesítelek.

Akárhol élsz: te szent gyökeret itt versz,

e messzi ágy mélyén is rádlelek.

Cserepes ajkam fuldoklón lezárom,

mint akkor, a kis pesti rossz szobában,

hol jázmin-térded fénykörébe szálltam.

Dicsőülten karom épp úgy kitárom,

lángzó ruhád épp úgy libeg e kézen...

S öklöd drága ütését épp úgy érzem.