OLASZORSZÁG

Megunták végre a földöncsuszást,

Egymásután mind talpon termenek.

A sóhajokból égiháború

Lett, s lánc helyett most kardok csörgenek.

S halvány narancs helyett a déli fák

Piros vérrózsákkal lesznek tele -

A te dicső szent katonáid ők,

Segítsd őket, szabadság istene!

Nos, elbizot hatalmas zsarnokok,

Orcáitokrul a vér hova lett?

Orcátok olyan kísértetfejér,

Mikéntha látnátok kisértetet:

Azt láttatok, valóban, megjelent

Előttetek Brutusnak szelleme -

A te dicső szent katonáid ők,

Segítsd őket, szabadság istene!

Aludt Brutus, de már fölébrede,

S a táborokban lelkesítve jár,

Mondván: „ez a föld, honnan elfutott

Tarquin s amelyre halva hullt Cézár;

Előttünk meghajolt ez óriás,

S ti a törpéknek meghajoltok-e?” -

A te dicső szent katonáid ők,

Segítsd őket, szabadság istene!

Eljő, eljő az a nagy szép idő,

Amely felé reményim szállanak,

Mint ősszel a derűltebb ég alá

Hosszú sorban a vándormadarak;

A zsarnokság ki fog pusztulni, és

Megint virító lesz a föld szine -

A te dicső szent katonáid ők,

Segítsd őket, szabadság istene!