Olaszországban.

Itt a langyos ég virányin

Édes illat tévedez,

S a mult nagy kor omladékin

Hőskivánat ébredez.

A természet bájos képe

Andalitó kéjivel,

Felmosolyg a déli naphoz

Mindig ifju zöldjivel.

Ah de bármi szép az élet,

A hazátlan árva sziv

Kelyhiből a nyilt örömnek

Bút csak és keservet sziv.

A napkölti ég alatt, hol

Fellegig nyul a havas,

Hol sötét erdők hegyette

Száll s mereng a büszke sas;

Ott, hol harczfi a nemes mind,

Ég a szent szabadságért,

S létét kötve birtokához,

Megvet minden szolgabért:

Ott hazám, hol egykor Árpád

Érczkarral csatára kelt,

S élve-halva nemzetének

Messze fénylő trónt emelt.

Ott hazám, hol a Tiszának

Lejtnek könnyü habjai:

Ara kelnek, arra szállnak

Lelkem néma vágyai.