OLCSÓSÁG.

Igazán, hogy nem látott senki még

Olyan jó földet, mint ez a miénk.

Dicséretébe kár is kezdeni,

Mert az ember nem fogy belőle ki.

Bámulni való sok minden van itt,

Vedd csak szemügyre térét, halmait...!

De mégis engem mindenek felett:

Az olcsóság az ami meglepett.

Épen nem lehet ugyan mondanom:

Hogy nálunk a kenyér olcsó nagyon;

Mert évenként, - hogy ne mondjak sokat, -

Ezren elvesznek éhhalál miatt.

A só is drága! Hja, haszontalan!

Az a Mármaros Indiába’ van!

A szegény ember épen csak azért

Eszik mindig oly sajtalan kenyért.

De bor dolgában már csak semmi baj?

- Mert hisz mit vétett Neszmély és Tokaj?

Ha a józanság nem borban lakik:

Borivó nálunk minden harmadik,

S ha ittam-e már én bort? - meglehet!

De drága pénzért lőrét eleget.

Igaz, hogy mindez drága egy kicsit,

De hisz van pénz! van érte adni mit!

Alattunk a föld kinccsel telve van,

Még bizony isten felvet az arany;

Mert nem kell e sápadt jószág nekünk;

Mi veres garast, - s rongyot szeretünk.

Mi hát olcsó, ha só, bor, búza nem?

Oh beh egyűgyü kérdés, Istenem!

Hát ami bor s buzánál becsesebb,

Kiért teremtve van minden egyeb,

Ki megmarad, bár ág-föld összedül:

A lélek olcsó nálunk rendkivül!

De tévedésben senki ne legyen:

Az ördög se kap már ma lelkeden,

És rája egy rozsdás batkát se költ:

- Mint csak nem rég is, ötven év előtt, -

Hogy oly templomban imádd Istened,

Melyen kereszt van a kakas helyett.

Ezért bizony markodba pénzt nem ont,

Mert a világ már nem olyan bolond!

Mindamellett ne félj; mert megveszik

Eladó lelked, szívesen pedig;

A vásár áll, mint állott valaha,

Csak a vásártér változott vala.

Vevő s adó egyaránt alacsony,

De magas ám bezzeg a jutalom, -

Mert ott, mutattak fel a csillagok

Felé; - mutatják itt a csillagot.

De tán nyiltabban is beszélhetünk!

Ahogy bír: gázol, gázol nemzetünk,

Mert más nép mellett nem feledheti:

Mennyivel adós még a sors neki.

De sandán nézve ezt a hatalom:

Hátratolni vágy titkos útakon;

S e célra önfajunkból szedeget

Honáruló nyomorult kémeket.

Az ilyen lélek olcsó; fájdalom

A honfilélek olcsó itt nagyon!

Láttátok-e már a kezes ebet:

Ha koncot tartanak feje felett?

Szolgálj! Először rákiáltanak,

Szolgál, s övé lesz a letett falat.

Ugy láttátok, a kormány mit mivel

E hon sok gazlelkű szülöttivel.

Cimet, polcot, rendjelt mutat nekik.

S a zsíros koncot ezrenként lesik.

Isten teremtett négy lábbal kutyát,

S kettőre áll az, néha legalább;

E nyomorultaknak két lába van,

Négykézláb másznak mégis untalan.

Megejt galambot gyors ölyű lese,

A szarvast éhes farkas ontja le;

Nézd a sík oroszlánját, tigrisét:

A két fenevad egymást tépi szét;

Tenger nyeli el a zöld szigetet,

A magas tölgyet villám csapja meg;

S fajunk - fajunkat kész emészteni,

Magunk magunknak lévén férgei.

S kik a méregkeverőt büntetik:

A nemzet mérge ez, s nem bűn nekik.

Mi lesz belőlünk, magasságos ég!

Ha ez sokáig így fog menni még?

Hisz e nép végre úgy elkorcsosúl:

Hogy egy igaz sem marad írmagúl.

De nem, nem! eljő, - el kell jőnie -

Az álarc-hullás rég várt ideje;

Midőn rájok újjal mutathatunk:

Kik aljasan korcsítgaták fajunk;

Midőn a szó harsány lesz és szabad:

Megnevezni a vásárlottakat.

S mi lesz fejökre méltó büntetés?

Oh mert ezeknek egy halál kevés;

Hah akkor, akkor...! hanem meglehet:

Hogy e jó nemzet mindent elfeled;

E nagylelkű nép! oh ez megbocsát,

Késsel nyiszold bár vérező nyakát;

És botlott, de bűnbánó gyermeki

Fejét keblére fogja rejteni.

S ah mily érzékeny boldog jelenés...

A megtérők ugy megzokognak...! és

Függnek megint hű anyjoknak nyakán,

Mint feltekergőzött kigyók a fán.

Oh hát még a csók, mely ég ajkakon!

A nadályéval mindenben rokon.

S látván a hon e hű ragaszkodást:

Megkedveli őket szemlátomást;

És régi tetteik megnézve jól:

Hát, honárúlás egyikből se szól;

Sőt imitt-amott olyan is akad:

Mi nem volt más, mint honfi-áldozat.

S jóságos ég! mi nem jő mind ahhoz?

Az idő mindent napvilágra hoz:

Ők nemcsak az, hogy szent ártatlanok:

Sőt érdemöknek rende-száma sok.

S a hosszu tűrés után ideje:

Hogy hűségök jutalmát elvegye!

Szeresd, jutalmazd hát őket, hazám!

Kegyeddel áraszd el egymásután,

Add meg e népnek, amit érdemel:

Fenyítőház, - de még jobb a kötel!