Ömlengés

Lennék bár csillag, égi boltra tűzve,

S epedve néznék onnan, nő, le rád,

Lennék bár fergeteg, zokogva űzve

Zárt ablakodnál a vad éjszakát!

Lennék virág bár lakva a mezőket,

És gyönge lépted ott hervasztna le,

Csak véle élni és meghalni érted

Engedne engem a sorsnak kegye!

És mégis - inkább, mint csillagszemekkel

Virulni lássam másnak bájidat,

Míg mint vihar sirok tépett kebellel,

Te másban leljed boldogságodat,

És mint mezők virágát, észrevétlen

Mosolygó arccal ölj, tapodj agyon, -

Kebledtől messze, megfagyott reményben

Legyek kopár szirt, és körül vadon!

Csak egyetlen tudat lengjen felettem,

Hogy lelked, hölgy, felém, felém eped,

Hogy nélkülem Istennek édenében

Is észrevennél egy üres helyet!