ÖNARCKÉP

Dacos, vad erdő sűrű nagy hajam.

Már meggyötörte asszonyujj viharja,

Forró száj baglya néha megzavarja.

Alatta zúg a gondolatfolyam.

Milyen mély medrü, nem tudom, de mély.

Hitek szirtjét bús iszapjába mossa,

Nagy homlokom a Vaskapu-szorossa,

Hol rég utat vágott a szenvedély.

Zord partján - csókhid szépen szökne itt,

Melyen portyázni víg asszony-tatár megy -

Örök-zsibongó, vijjogó madárhegy:

Sötét gond rakja barna fészkeit.

Szivemben vágyhegylánc, jaj-kráteres;

Még forró, fülledt nyár vonaglik völgyén

S dermedt, havas csucsán „Ember”-t üvöltvén

Egy őrült lélek máglyákat keres!