Ördöngősök

Virágos tőrrel a szivünkben

szoktunk mi házról-házra járni,

ördöngős sípoló büvészek,

az ördög édes cimborái.

Tudunk nevetni és zokogni,

szolgálunk Mammonnak s az Úrnak,

sírunk a renyhe rózsakertben,

kacagunk, ha szívünkbe szúrnak.

Könnyes arcunkon ezer álarc,

mások szemébe sohse nézünk,

csupa hazugság a szerelmünk,

csupa öröm a szenvedésünk.

A jajszavunkon is kacagnak,

utál a marcona egészség,

s mutogatjuk szegény szivünket,

mint koldus a fehér egérkét.

Ráolvasunk, jövőbe látunk,

és táncra fogjuk béna lábunk,

rikoltozunk rekedt torokkal,

dobot verünk és trombitálunk.

A szürke országút az ágyunk,

és derékaljunk a hegyoldal,

ordítunk a fergetegekkel,

versenyt futunk az őszi holddal.

De néha-néha péntek éjjel

halotti fellegeknek intünk,

és ekkor csupa könny az arcunk,

és ekkor csupa vér az ingünk.