ÖREG PINCÉR

Az öreg pincér se gyanítja,

Hogy versbe legyen kanyarítva,

De kivált hogy pláne magyarba:

Ha gyanítná, jönne zavarba!

Töri bár húsz éve a nyelvet,

S foga megritkult, haja elment:

Nem birta kivenni a vadját,

Megijedne bizony, hogy eladják.

Fizető kellner sose lessz ő,

Nem kenyere a kétszerkettő;

Szolgálni sem ugri-szilaj már,

Megelőzné bátran a lajhár.

Hogy sokra se vitte a pályán,

Megláthatod ócska ruháján,

Galléra törött, s elegendő

Karjára egy hétig egy kendő.

Mint nem fia e mai kornak;

Lőn Ganymédje víznek, bornak,

Kenyeret hoz, vált oda tányért;

Ingyen teszi, nem adományért.

Ha azonban vetsz neki épen

Pár fillért: köszöni szépen -

Nem mint az a sok cifra, dandy -

S hozzá is adja: „Küss’ die Händi!”

Köre hát nem valami széles;

De mi hű szolgád! mi kedélyes!

Jó szót neki; s ha belefúl is,

Elkotyog érte... magyarúl is.

S elpörgi, legyen bár négy lap,

Könyv nélkül, hogy mi az étlap;

„Mást írtak?”... sose kell megróni

Meglesz az a sült, makaróni.

Ha senki se hívja, elámolyg

A folyosón, vagy fel- s alá bolyg.

- Hadd futkosson a többi „kölyök!” -

S meglöki minden tálca, könyök.

Elnézi: be dőre világ ez!

Hogy’ fut, rohan - enni se hágy ez -

Nyerekedni, vigadni... a csődbe,

Dunába, vagy a temetőbe!...

No öreg, ha lenéz más minden,

Jer elő: szolgálj te ki engem,

Bár nem vagy „fashionable” módis:

Gyere, meglesz borravalód is.

Jer, osonjunk félre mi ketten;

Jó ott nekem, a szögeletben,

Rajtam sincs semmi legényes:

Hadd űljön elől, aki kényes.

Társaid úgyis annyiba néztek,

Hogy nekem a főtt rost is beefsteak;

Te legalább nem rágatod a gúzst:

Adsz, ha igértél, becsületes húst.